Az ügynökök kíméljenek!

Az 1990-es, a rendszerváltás utáni első országgyűlési választás első fordulójának 26. évfordulóján fontos emlékezni rá, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta nem született megnyugtató megoldás az állambiztonsági múlt feltárására. A fiatalabb generációk személyükben nem lehetnek érintettek az 1944. december 21. és 1990 május 2. között az állambiztonsági tevékenységet végző állami szervek működésében, de nekünk legalább olyan fontos  a tisztánlátás. Azonban nem csak ezért szeretnénk a múltat megismerhetővé tenni, hanem a politikai meggyőződésük miatt üldözöttek információs kárpótlásának érdekében is. Úgy véljük, hogy csak akkor kezdhetünk hozzá egy új társadalom építéséhez tiszta lappal, ha a múlt…

Ökopolitikai képzést tartott a Jövő

Gyorstalpalót szerveztünk új tagjainknak az ökopolitikáról, a zöld aktivizmusról, és egyáltalán arról, hogy miért és hogyan érdemes a fenntarthatóságért, az igazságosságért, és a részvételért küzdeni a politikai térben. Az előadást Heltai László az LMP terézvárosi képviselője és a párt gazdaságpolitikai szakértője tartotta. Köszönjük mindenkinek, aki eljött!

Ifjúsági szervezetek vitatkoztak az oktatás helyzetéről

Ifjúsági szervezetek vitatkoztak az oktatás helyzetéről szerda este Budapesten. A Magyar Liberális Párt ifjúsági szervezete, a Liberális Fiatalok Társasága (LiFT) által kezdeményezett beszélgetésen a Societas, az Ifjú Demokraták (IDE), a Jobbik IT, az Y-Gen Egyesület, a Lehet Más a Jövő, a Negyedik Köztársaság és a Modern Fiatalok (Mofi) civil szervezet delegáltjai vettek részt. A beszélgetés elején az est moderátora, Bakai Gergely (LiFT) örömtelinek nevezte, hogy ilyen sok szervezet vett részt a rendezvényen. Hozzátette: a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nem fogadta el meghívásukat a vitaestre, a Zöld Front pedig lemondta a részvételét.…