Népszavazást Paks2-ről!

Az olimpia megrendezése becslések szerint mintegy 3000 milliárd forintba került volna, nagyságrendileg annyiba, mint amennyibe a paksi atombővítés fog fájni. A két projektet abból a megközelítésben is párhuzamba lehet állítani, hogy mindkettő évtizedekre határozza meg Magyarország sorsát. Sőt, ha nem dőlünk be a kormányzati propagandának, akkor azt is láthatjuk az ígéretek mögött, hogy még az olimpiai rendezésnél is nagyobb kockázatokat rejt Paks2.   Az olimpia kapcsán az volt a kockázati tényező, hogy fel kell építeni egy csomó felesleges épületet, meg sporthelyszínt, melyeket túlárazva húznak föl a Fideszhez ezer szállal köthető haver vállalkozók, ezzel…

Nyílt levél gender kérdésekről

Kedves IKSZ - Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség! Szerintünk kissé eltévedtetek! A kisebbik kormánypárt ifiszervezete semmibe veszi az egyetemi autonómiát Kisebb időutazásban lehet része annak, aki elolvassa a KDNP ifjúsági szervezetének az ELTE rektorához címzett nyílt levelét. Az IKSZ múlt századi világában az állampárt “odaszólhat” egy egyetemnek, ha az ideológiailag neki nem tetsző szakot akar indítani. Az LMP csak remélni tudja, hogy Rétvári Bence KDNP-s államtitkár nem alkalmaz kettős mércét, és korábbi nyilatkozatainak megfelelően most is kiáll amellett, hogy a kormánynak nincs beleszólása abba, hogy milyen tantárgyat oktassanak az egyetemeken. Péntek késő délután a KDNP…

Válasz a Fidelitasnak

A Lehet Más a Jövő véleménye az, hogy lassan 7 éves kormányzás után nem a célmeghatározás a kormány dolga, hanem a cselekvés. Nagyszerű, hogy a kormány egyértelmű célokat fogalmaz meg, tervezget, de ennél több kell. A Magyar Ifjúsági Kutatás 2016 jó iránymutató a kormánynak: befuccsolt az eddig tevékenysége, a fiatalokat célzó intézkedései eredménytelenek, hiányosak, szelektívek. Ha másból nem, a Fidelitas eme közleményéből biztosan tudhatjuk, hogy a PISA-tesztek talán pontosan mérnek, hiszen a kutatás eredményeinek értelmezése komoly gondot okoz a Fidelitasnak, vagy csak a Habony-művek kommunikációs trükkjeit próbálják követni és gyönyörű díszdobozba próbálják csomagolni…