Az Isztambuli Egyezményről

https://www.facebook.com/szelbernadett/videos/1273331352779804/   Habár Magyarország 2014. március 14-én aláírta a családon belüli erőszakkal és a nők elleni erőszakkal szemben fellépő, ezek megelőzését biztosító Isztambuli egyezményt, a magyar kormány a mai napig nem volt hajlandó ratifikálni, azaz kihirdetni, és törvénybe foglalni azt. Az Igazságügyi Minisztérium által felállított Nőkkel Szembeni Erőszakkal Foglalkozó Munkacsoport addig jutott csupán, hogy 2017. február 14-én állampolgári véleményezésre bocsátotta az általa átdolgozott, az egyezmény jelentős rendelkezéseit mellőző változatot. Azóta a kormány egy furcsa, nemi identitásra hivatkozó értékvitát kezdeményezett az egyezmény körül, melyre hivatkozva a mai napig megtagadja annak kihirdetését. A Belügyminisztériumadatai szerint…

Federation of Young European Greens

A Jövő két társelnöke, illetve egy elnökségi tagja részt vesz a Federation of Young European Greens - FYEG madridi Kongresszusán. Az FYEG az európai, zöld ifjúsági szervezetek ernyőszervezete, aminek dedikált célja, hogy a helyi szervezetek erősítésén keresztül egy zöld Európáért dolgozzon. Azért csatlakozunk ehhez a szervezethez, mert bízunk abban, hogy a külföldi zöldek tapasztalatai segítenek minket abban, hogy egy átlátható, fenntartható, részvételiségen és igazságosságon alapuló zöld jövőt kínáljunk a magyar fiataloknak. A Kongresszus elsöprő többsége megválasztott minket tagjelölt szervezetnek. Köszönjük a támogatást, és reméljük, jövőre teljes jogú taggá válhatunk!

Nyílt levél a magyarországi politikai pártok ifjúsági tagozatai részére

Tisztelt Ifjúsági Tagozatok! Az utóbbi időkben a politikai cselekvések helyett az egymást kritizáló, sokszor durva és személyeskedő hangvételű kommunikációs kampány lépett be. A Lehet Más a Jövő Egyesület ezúton kér valamennyi politikai ifjúsági szervezetet, hogy csatlakozzon a Lehet Más a Politika által P/15542 iktatószámon beadott önálló képviselői indítványhoz, mely azt indítványozza, hogy az erőszakra felhívó és az embertelen politikai kommunikációnak minden formáját utasítsuk el. Az embertelen, gyűlöletre uszító kommunikáció sajnálatos módon a közelmúltban az ifjúsági tagozatoknál is teret kapott. Az ilyesfajta akcióknak és kampányoknak mindenfajta formáját elutasítjuk. Megengedhetetlen, hogy ma Magyarországon gyűlöletkeltéssel teremtsünk…

Reakciónk az IKSZ közleményére

Az LMP ifjúsági szervezete szerint a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés szükségességét vonja kétségbe az, aki le akarja beszélni a kormányt az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról. Az IKSZ zavaros ideológiai magyarázatai valójában megakadályoznák a kormányt abban, hogy átfogó intézkedéseket tegyen a nők elleni erőszak felszámolására. A Lehet Más a Jövő arra kéri a kormányt, még a tavaszi ülésszakban ratifikálja az Egyezményt. Tele van valótlanságokkal az ifjúsági kereszténydemokraták közleménye. Azt állítják, hogy az Isztambuli Egyezmény csak „látszólag” lép fel a nők elleni és családon belüli erőszakkal szemben, a valódi célja „a hagyományos családmodell lebontása az…

Miért is ártalmas a félelemre építve kampányolni?

Mindenkiben van felgyülemlett stressz és frusztráció. Nehéz eset a főnököd a munkahelyen, nem írták ki vizsgáidat időben, miből fizesd ki a kolit - mindannyiunkat számtalan ilyen, és ehhez hasonló kis frusztráció ér nap mint nap. Ha ezeket nem vezeti le az ember sport, kikapcsolódás, vagy valamilyen fizikai aktivitást igénylő tevékenységgel, akkor könnyen kibukhatnak belőlünk, és olyanokat kaphat el, akik nem szolgáltak rá, vagy nem okozói a frusztrációnak. A bérek európai szemmel Magyarországon igen alacsonyak, a napi politikai diskurzus pedig rájátszik a kiszolgáltatottság érzésére. Bűnbakot mutat, akit lehet okolni a helyzetért, valamint egymás ellen…