Az állam teljesen magára hagyja a fiatalokat

A felvételi eljárás során több, mint 70 ezer fiatalt vettek fel a felsőoktatásba. Ezeket a fiatalokat és a
családjukat a továbbiakban gyakorlatilag teljesen magára hagyja az állam. Nem számíthatnak tovább érdemi segítségre, támogatásra.

A Lehet Más a Jövő elnöke sajtótájékoztatóján kiemelte: a családok számára a fiatalok taníttatása hatalmas terhet jelent. Havi szinten több tízezer forintos kiadással kell számolni, egy teljes diploma ára a tandíj megfizetésével és a megélhetés költségével együtt több millió forint is lehet. Pitz Dániel aláhúzta, hogy akár a család, akár a fiatal maga állja ezeket a költségeket, aránytalan megterhelést jelent, ami pedig továbbtanulás rovására is mehet.

Az LMP és a Lehet Más a Jövő célja, hogy minél több fiatal tanuljon tovább vagy szerezzen használható szakmát. Az nem megy, hogy ezeket a családokat és fiatalokat magukra hagyjuk. Pitz Dániel sajtótájékoztatóján ismertette azon javaslatokat, melyek a fiatalok életének megkönnyítése érdekében bevezetnének:

  1. Felsőoktatási tandíj eltörlése.
    Az LMP eltörölné a felsőoktatásban a tandíjat. Mindenki számára biztosítanánk az első diploma ingyenes megszerzését.
  2. Ösztöndíjak bővítése: a cél az, hogy a jelenleginél többen és több ösztöndíjat
    kaphassanak. Továbbá nem ördögtől való a magáncégek és szervezetek bevonása. Ha pl.
    kiemelt sportágakat lehet támogatni, akkor egyetemisták tanulmányait miért nem?
  3. Családi pótlék és családi adókedvezmény kiterjesztése
    – A gyermeket nevelő családok terheinek csökkentése érdekében a családi pótlékot és a
    családi adókedvezményt kiterjesztenénk a felsőfokú oktatásban részt vevő fiatal 24
    éves koráig. Ezzel a továbbtanulás költségeit jelentős mértékben fedezné az állam.
  4. Megfizethető lakhatás biztosítása
    a) szociális bérlakás – üresen álló önkormányzati lakások bevonása és állami bérlakásépítés
    b) közösségi bérlakás-szektor kialakítása – magántulajdonban lévő üresen álló lakások
    bevonása a lakáspiacra állami segítséggel
    c) albérleti szabályozás – albérleti törvény megalkotására lenne szükség az albérleti piac
    fehérítését megcélozva, a bérlők és a bérbeadók jogi garanciáit is erősíteni kell.

A fentiek megvalósulásával több lakás jelenne meg az albérletpiacon, ami azt jelenti, hogy az árak is csökkennének, így a fiatalok, egyetemisták számára elérhető lakhatási lehetőségek lennének.

A Lehet Más a Jövő és az LMP határozott meggyőződése, hogy ezek az intézkedések az alapjai annak, hogy fiatalok százezreinek külföldre vándorlását megakadályozzuk: ezek a javaslatok is részei az LMP demográfiai programjának.