Magyarország legnagyobb problémája, hogy fiatalok tízezrei vándorolnak ki az országban már évek óta, folyamatosan. Ha ez a tendencia nem áll meg, hamarosan unokák nélküli ország leszünk. A kormány semmit sem tesz a probléma megoldása érdekében, csupán látszatmegoldásokkal próbálkozik – gondoljunk csak az “igen sikeres” Gyere haza, fiatal! nevű kezdeményezésre.

Most azonban olyan programmal jött elő a kormány, ami nemhogy hatástalan, még jól meg is szivatja a fiatalokat. Tavaly év elején indult el a Vállalkozz itthon fiatal! fantázianevű program, ami a pályázni kívánó kreatív, innovatív és vállalkozókedvű fiatalokat már hosszú hónapok óta anyagilag károsítja meg.

A Lehet Más a Politika korábban arra szólította fel a kormányt, hogy fizesse ki a programba bekerült fiatalok támogatását, illetve a program kivizsgálását sürgette. Az LMP szerint kamuprogramok helyett a megoldás az lenne, ha a kormány a fiatalokat tenné meg politikájának középpontjába és valódi, mindenki számára elérhető lakhatási, foglalkoztatási, családtámogatási programokat indítana.
A Lehet Más a Jövő kíváncsian várja, hogy a kormány mikor teljesíti az LMP jogos követeléseit.